Sokféleképpen lehet használni a WuShuang DaoYint: van, aki hetente egyszer-kétszer eljön tornázni, majd boldogan kisimulva visszatér az életébe. Van, aki többször is eljön, mert hiányozna neki, ha nem tenné. Azután van, aki otthon is nekiveselkedik egy-egy gyakorlatnak, amit különösen szeret, vagy amiről úgy tapasztalta, hogy bizonyos problémáit-fájdalmait hatékonyan orvosolhatja vele.
Ez mind csodálatos élmény: nem egy tornázó társam fogalmazta már meg, hogy szinte függők, nem tudnak és nem is akarnak meglenni a DaoYin nélkül. A hétköznapi DaoYin picit más: miközben a közös órák zenés élménye továbbra is inspirációt és fejlődést ad, az órán tanult mozdulatok és tartás lassan átszivárog az órán kívüli valóságba – akár észrevétlenül, akár tudatos törekvés eredményeképpen –, és részévé válik mindannak, amit teszünk. Állbehúzással kapaszkodunk a buszon, párhuzamosan tartott lábfejjel állunk sorba, leguggolunk a gyomláláshoz hajlongás helyett, oldalunkra gördülve ülünk fel az ágyban. Tulajdonképpen folyamatos gyakorlás ez. Nem kell hozzá előkészület, nem kell átöltözni, egyszerűen csak átalakulnak a mozdulataink. Ajándék ez testünknek-lelkünknek: nem fájunk, hatékonyabbak, rugalmasabbak, erősebbek vagyunk így, és lassan megérezzük, hogy test és lélek immár nem válik ketté, hanem egybeolvad a boldogító jóllétben.